Éves nagyértekezlet – NaturComfort szülinap – farsanggal megfűszerezve!

Szerző: Naturcomfort

Február 11-én tartottuk az Éves nagyértekezletünket. A hagyományoktól eltérően idén fél napba sűrítettük bele a hivatalos részt (az elmúlt 1 év értékelése, tervek a következő évre, díjak, oklevelek kiosztása az éves teljesítmények alapján).

Azonban az eddigiektől eltérően az idén farsangi bált szerveztünk a kollégáknak. Sokan nagyon komolyan vették a programot! Visszaidézte a gyermekkorunk farsangi készülődését, izgalmát, hiszen a központi irodában már hetek óta téma volt, hogy ki minek öltözik 🙂

Mire megebédeltünk, addig a zenekar, a Fókusz együttes már kész volt a hangszereléssel, és indulhatott a régóta vágyott közös nagy “buli” közeli és távoli munkatársakkal! Kacsatánc, diszkó, egy kicsi mulatós.

A táncparkettet ellepték a cowboy-ok, háremhölgyek, boszorkák, de volt olajsek, hippi, indiai hercegnő, Harry Potter, méhkirálynő és még sok jobbnál jobb jelmezbe öltözött kollega.

És a jutalom a nap végén: megérkezett a születés napi torta is, 12 évesek lettünk!

Ez egy nagyon különleges nap volt, még jobban megerősített bennünket, hogy nem csak a munkában, de a szórakozásban is jó csapat vagyunk!

 

Még több ajánlott blog Neked

Mikroezüst allergia esetén? Jó választás! Az ezüst jótékony hatását már az ókori görög és római mondákból is ismerhetjük. Tartósításhoz és gyógyászati célokra...

Elolvasom »

A nyár közeledtével reméljük az egyre magasabb napi hőmérsékletetek, a fullasztó kánikula és hőség is lassan megérkezik, ami hatással van a vérnyomás...

Elolvasom »

Ilyenkor nyár végén a meleg mellett tombol az allergiaszezon is, és aki allergiás, annak bizony nagyon nehéz ez az időszak. Orrfolyás, könnyező...

Elolvasom »