Évet értékeltünk – 12 évesek lettünk!

Szerző: Naturcomfort

Egy igazán fantasztikus hétvége van mögöttünk! Szombaton, február 11-én, a nyíregyházi Centrál Hotelben megtartottuk éves értekezletünket. A vezetők beszámoltak az elmúlt év eredményeiről, és felvázolták a jövőre vonatkozó terveket is.

Az egész éves munkájuk alapján kitüntető okleveleket és ajándékokat vehettek át a kiemelkedő teljesítményű értékesítőink, de különdíjban részesült adminisztratív munkatárs, irodavezető is.

A nap egyik fénypontja, amikor Értékesítőink tolmácsolják a vásárlók üzeneteit, tapasztalatait mind Erikának, mind pedig magának a NaturComfortnak.

Megünnepeljük a már több, mint 5 éve itt dolgozó munkatársakat, és külön öröm, hogy a több, mint 10 éve itt dolgozó munkatársak is szép nagy csapatot alkotnak. A nap hivatalos részét ebéddel zártuk.

És ezután következett, ami eddig még nem volt 🙂 ugyanis a délután a kikapcsolódás a szórakozás jegyében telt, de erről következő blogunkban számolunk be 🙂

Nézze meg képes beszámolónkat az eseményről – kattintson a képre a teljes méretért!

Még több ajánlott blog Neked

Nagyon sokat hangsúlyozzuk, hogy büszkék vagyunk arra, hogy termékeinkkel segíteni tudunk a túlterheltségből eredő, kopásos-meszesedéses ízületi bántalmaktól szenvedőknek fájdalommentes, aktív életet élni!...

Elolvasom »

Az ízületi problémák nemcsak az állandó fájdalomérzett miatt hatnak ki a mindennapjainkra. Gyakran depressziót, alvászavart okozhatnak, sőt, ronthatják a koncentrációképességünket. Azzal, hogy...

Elolvasom »

Az ünnepek a meghitt családi találkozásokról, az együtt elfogyasztott finomságokról, valamint az ajándékozás öröméről szólnak. A készülődés azonban rengeteg tennivalóval, takarítással, bevásárlással...

Elolvasom »