Ezek a sportok a legjobbak az idősebb korosztály számára

Szerző: Naturcomfort

A fájdalom vagy a fáradtság nem lehet kifogás a mozgás ellen

 Sajnos jellemző, hogy sokan már nyugdíj előtt elhanyagolják a napi mozgást a munka mellett. Különösen igaz ez a nőkre, akik a családot is ellátják a mindennapokban. Pedig mozogni éppen azért lenne lényeges, hogy még nyugdíjasként is aktívan tudjuk élvezni az életet.

„Számomra fontos az energikusság megtartása. Olyan időskorra vágyom, ahol a világ nyitott marad számomra, és nem korlátoz le, hogy fáj a derekam. De lényeges szempont az is, hogy az ember ebben az életkorban se legyen másokra utalva” – mondja Polgári Erika, a Naturcomfort Kft. vezetője.

A 61 éves nagymama életének a mozgás ma is fontos részét képezi, és ezt tanácsolja mindenkinek a korosztályában. Aki nem mozog, annál ugyanis előbb-utóbb az életkorral magas vérnyomás, mozgásszervi panaszok és krónikus vagy visszatérő fájdalom alakulhat ki. A fájdalom mellett pedig nincs életöröm, még az unokákkal való játékra sem tudunk koncentrálni.

Mindez azonban elkerülhető, vagy legalábbis sokáig kitolható lehet, ha rendszeresítjük a testmozgást az életünkben. Az edzés ugyanis folyamatosan méregtelenít és fokozza a szervezetünk öngyógyító mechanizmusait.

„Nem érdemes kivárnunk azt, hogy megfájduljon valamink, hiszen ekkorra már általában komolyabb a baj. Sokan éppen azért nem mozognak, mert fáj valamijük, és mivel félnek a fájdalomtól, ezzel még tovább rontják a saját állapotukat. Egy sérülés után valóban érdemes pihentetni az adott testrészt, de ez nem tarthat évekig: meg kell találnunk azt a pózt, ahol óvatosan, lassan tornáztathatjuk” – mondja Polgári Erika.

De milyen mozgásformák az ideálisak az idősebbeknek?

Nem feltétlenül kell olyasmire gondolnunk, ami szélsőségesen igénybe veszi a szervezetet. Már egy kis séta is élénkíti az oxigénellátást, beindíthatja a regenerációs folyamatokat. Megfelelő edzés lehet emellett a jóga, az úszás és a gerinctorna is. A szabadban a faültetés, a kutyasétáltatás és a nordic walking is, főleg, ha másokkal közösen tesszük.

„Én szeretem a természetet, így sokat kirándulok, és rendszeresen járok biciklizni. Sőt, salsát és flamencót is tanulok, ahol még 70 év feletti párok is vannak. Akinek viszont ennél kevesebb az energiája, annak sem szabad letennie a mozgásról. Ha mást nem is tesz, járja körül a portáját, kertészkedjen, menjen el gyalog a piacra!” – mondja a fitt nagymama.

De mit tehetünk, hogy a testmozgás mellett belsőleg is
támogassuk a szervezetünket?

Erika szerint a mozgás mellett a természet patikájából is válogathatunk, ha megoldást keresünk a testi problémáinkra. Ebben segítenek a NaturComfort gyógynövényes termékei, fájdalomcsillapítói.

A vadgesztenye-kivonat és az aloe vera például kiváló gyulladáscsökkentő összetevő, míg a körömvirág sebgyógyító, görcsoldó, a reumatikus panaszok is jól kezelhetőek vele. Az árnikát pedig fájdalomcsillapító, szövetregeneráló hatása miatt érdemes használni.

„Amikor fájdalom lép fel, mindig gyulladás van a szervezetünkben. Míg a fájdalomcsillapító csak tüneti kezelés, a méregtelenítő teakúra, a külsőleg használt balzsamok és a belsőleg szedett étrendkiegészítők valódi megoldást nyújthatnak az ízületi gyulladásokra. Egyes növényi szereket akár panasz nélkül, megelőző céllal is érdemes szedni” – zárja Polgári Erika.

 

Cikkünket ezen médiák már átvették, közölték:

https://metropol.hu/eletmod/egeszseg/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara-773566/

https://napidoktor.hu/mozgasban/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara/

https://tudas.hu/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebbeknek/

https://www.kultkocsma.hu/2022/08/05/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara/

http://tollal.hu/hirek/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara

https://www.eszakhirnok.com/2022/08/05/joga-az-uszas-es-a-gerinctorna-is-a-szabadban-a-faultetes-a-kutyasetaltatas-es-a-nordic-walking-is/

https://miazablogger.hu/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara/

https://premiumlap.hu/2022/08/06/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara/

https://hirado.hu/extra/eletmod/cikk/2022/08/11/ezek-a-sportok-a-legjobbak-az-idosebb-korosztaly-szamara/

http://hir6.hu/cikk/166684/ezek_a_sportok_a_legjobbak_az_idosebb_korosztaly_szamara

https://www.femcafe.hu/cikkek/lifestyle/idosebb-korosztaly-sport-mozgas-tippek

https://www.womagic.hu/lifestyle/a-fajdalom-vagy-a-faradtsag-nem-lehet-kifogas-mozgas-minden-eletkorban/

Még több ajánlott blog Neked

Ép testben ép lélek…. Ahogy a mondás tartja. Vajon ez az állítás igaz fordítva is? Van-e összefüggés abban, ha lelkileg kiegyensúlyozottak vagyunk,...

Elolvasom »

Az immunrendszer rendkívül bonyolult és összetett rendszer, amit ha sikerül egészségesen tartani, a betegségek nagyobb eséllyel elkerülhetők. Az immunrendszer összetett feladata Az...

Elolvasom »

Nagyon sokat hangsúlyozzuk, hogy büszkék vagyunk arra, hogy termékeinkkel segíteni tudunk a túlterheltségből eredő, kopásos-meszesedéses ízületi bántalmaktól szenvedőknek fájdalommentes, aktív életet élni!...

Elolvasom »