A mai világban már szinte minden adott ahhoz, hogy hosszú, egészséges életet éljünk. Mindössze tudnunk kell, mire érdemes odafigyeljünk egészségünk megőrzése érdekében és milyen megoldást keressünk, ha problémánk adódik. Természetes, hogy egy bizonyos kor után már szinte semmilyen téren nem olyan a teljesítőképességünk, mint fiatalon, de ha kicsit odafigyelünk magunkra, akkor hosszú távon is egészségesek, és fittek maradhatunk. A kutatók nagy része is egyetért abban, hogy az életmód nagyobb hatással van az általános egészségi állapotunkra, mint a genetika. Mire figyeljünk oda, ha szeretnénk elkerülni a komoly betegségek kialakulását?
Aktivizáld magad!
Rengeteg tanulmány született arról, hogy az egészségünk fenntartásához mennyire fontos szerepet játszik a fizikai aktivitás. Szerencsére arról is egyre több szó esik, hogy mennyire nagy jelentősége van annak, hogy az emberek idősebb korukban társadalmilag is tevékenyek maradjanak. Tudományosan bizonyított tény, hogy a magány káros az egészségre. Azok, akik nem járnak társaságba és nem tartják a kapcsolatot a környezetükben élőkkel, családjukkal, barátaikkal, gyakrabban lesznek betegek és rövidebb ideig is élnek. Használjuk ki, hogy a gyerekeink már nagyok, vagy ki is repültek, és egyre több a szabad időnk! Járunk társaságba és a szervezetünk is meghálálja majd.
Mozdulj Mama, Papa!
Fontos a testsúlykontroll, az elhízás ugyanis a daganatos megbetegedésen túl, sok más testi panasz kialakulását előidézheti. Az ízületeinknek és a visszeres panaszoknak sem tesz jót, ha extra súlyt kell cipelnünk magunkon. Ráadásul az ízületek akkor érzik magukat jól, ha folyamatosan mozgásban tartod őket. Fordíts napi fél órát valamilyen testedzésre, amit szívesen végzel, akár az otthonodban is. Nem kell mindjárt szobabiciklit venni, elég pár guggolás, előre hajlás, karemelés, de egy kiadós séta is jót tesz, ha napi rendszerességgel beiktatod. Társaságban persze még jobb!
Relaxálj
A stressz romboló hatásait számos kutatás kimutatta. A feszültségtől felszabaduló hormonok, mint az adrenalin, a noradrenalin és a kortizol felgyorsítják a szívverést, az erek pedig kitágulnak, hogy több vért szállíthassanak az izmokba. Ez az állapot hosszú távon megnöveli a stroke és a szívinfarktus kialakulásának esélyét. Emellett a tartós stressz hatására az izmok, főleg a nyak és a vállöv körül megfeszülhetnek, ami akár állandóvá is válhat. Ilyen esetben az izmok nem tudnak ellazulni, ami nemcsak kellemetlen érzéshez és fájdalomhoz vezet, de az izomegyensúly felborulása miatt, hatással lesz az egész testtartásra. Ezért lehet az, hogy a tartós stressz az egész gerincünkre fájdalmas hatást képes gyakorolni. A testmozgás és a gyógytorna amellett, hogy segít levezetni a stresszt, visszaállítja a helyes egyensúlyt is. Persze kikapcsolódás gyanánt, a séta, a zenehallgatás az olvasás sem utolsó. Válassz olyan tevékenységet, ami jól eső érzésekkel tölt fel és kikapcsol.
Figyelj arra is, mit eszel!
Testünk a bevitt élelmiszerekből nyeri az energiát és így regenerálódik, ezért nem mindegy, hogy mit eszünk nap, mint nap. A zsíros vörös húsok helyett válasszuk a szárnyasokat, vagy halhúst, a zsírokból pedig inkább a növényi eredetűt. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a napi ajánlott sóbevitel nem jó, ha meghaladja az 5 grammot – ezt azonban kutatások szerint a legtöbb magyarnak nem sikerül betartani, az átlagos napi sófogyasztásunk elérheti a 15-20 grammot. Ez számos keringési betegség kialakulását elősegíti. Az egészség másik alappillére a bőséges gyümölcs, illetve zöldségfogyasztás. Egy közelmúltban végzett, brit kutatás szerint ezek már kis mértékben is pozitív hatással vannak az egészségünkre, minél többet fogyasztunk belőlük, annál nagyobb eséllyel kerülhetünk el számos súlyos betegséget. Persze ez nem azt jelenti, hogy holnaptól csak salátát szabad enni, mindent szabad, de mértékkel. Csökkentsük a feldolgozott élelmiszerek arányát az étrendünkben, ha szeretünk főzni, úgy még könnyebb lesz egészségesen táplálkozni!
Segítsd a szervezeted!
Ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű ásványi anyaghoz és vitaminhoz jusson a szervezetünk néha nem árt egy vitaminkúrát tartani. Főként a megfázásos, kimerültebb időszakokban célszerű segíteni a szervezet védekező, és öngyógyító folyamatait extra vitaminnal. Az éretlen gyümölcsökben, zöldségekben azonban jóval kevesebb vitamin található, mint az érettekben. Sokszor sajnos még a piacokon is az éretlenül leszedett, külföldről utaztatott zöldségek és gyümölcsök kerülnek a vásárlók elé. Pedig csak a vegyszermentes, napfény által megérlelt termények fogyasztása jelenthet igazi vitaminforrást a szervezet számára. Ha szeretsz kertészkedni, érdemes energiát fektetni egy kis konyhakert gondozására, ami egyben az egyik legjobb relaxáló tevékenység. A hidegebb időben pedig, ha mást nem C-vitamit mindenképp pótolj, megbízható forrásból.
C-vitamin az immunrendszernek
A liposzomális C-vitamin elnevezés nemcsak egy szlogen. Az ilyen készítményekben a hatóanyag egy olyan természetazonos (foszfolipid) burokban található, aminek membránja az emberi sejtekhez hasonló. Így a sejtek könnyebben befogadják azt, és a liposzómák tartalma könnyen bejut a sejtjeink belsejébe. Ezt elképzelhetjük úgy is, mintha apró golyócskákat töltenénk meg vitaminnal, így azok az emésztést kikerülve közvetlenül jutnak el sejtjeinkhez a vérkeringésen keresztül.
A vitamin folyékony halmazállapota tovább segíti az egyszerű bejutást és az azonnali felszívódást sejt szinten.
Támogasd szervezeted immunrendszerét és öngyógyító folyamatait a leghatékonyabban felszívódó, folyékony liposzoszomás C-vitamin készítménnyel!