“Nagyon fitt a papa!”
Ne, ne tessenek valamiféle régi, rossz beidegződés miatt az az azonos nevű mosogatószerre gondolni, sőt még gondolatban is kerüljük a focicsapatok legelszántabb szurkolói körének efféle módon hivatkozott hangoskodóit, ha lehet. Mert itt most semmi ultrahab, viszont annál több verejték jön. Ultra – vagy mondjuk inkább úgy, emberfelettinek tűnő – versenytávokat teljesítő sportolókról beszélünk, amikor az ultrákat emlegetjük, s olyan produkciókat láthatunk, olyanokról tudósíthatunk, amelyeknél az egyszeri riporter, de minden hétköznapi hús-vér ember is a szemeit dörzsölgeti, hogy valóban jól lát-e.
A triatlon, szerény véleményem szerint, amúgy is a nagy próbatételű műfajok közé tartozik, mert aszfalton és két keréken, vagy a saját lábadon futva, de persze legelőször a nyílt vízben úszva kell megállnod a helyed. Vannak persze fanyalgók, akik azt mondják, hogy az megy triatlonosnak, aki sem a futásban, sem a kerékpározásban, sem az úszásban nem eléggé tehetséges, de erre nekem mindig az a válaszom, hogy ‘tessék szépen nekirugaszkodni, oszt kipróbálni megy-e vagy sem, aztán utána lehet fanyalogni’, kérem szépen.
3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból álló ironman-küzdelem
Még a legelvetemültebb kritikusok sem nagyon tudnak vitatkozni azonban az Ironman-ek, vagyis a vasemberek nyújtotta produkciókkal, mert hiszen ott minden egyes versenyszámban már önállóan is erőn felülit, a bevezetőben emlegetett ultra-távokat kell teljesíteni. A 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból álló ironman-küzdelemre mindig is, mint “ufonisztikus” teljesítményekre tekintettem, de mióta megismertem a sportág nagy magyar klasszikusa, Kropkó Péter után két másik híres magyar ultra vasembert, Rokob Józsefet és Szőnyi Ferencet, tényleg új dimenzióba kellett helyeznem azt, hogy mit is gondoljak az emberi teljesítő képesség határairól.

Rekorderek című rádióműsoromban mindkettejüket szóra bírtam egy olyan világrekord után, ami józan ésszel elképzelhetetlen. Pár évvel ezelőtt, az olaszországi Lonato de Gardában 21 sportoló, köztük az iménti két magyar részvételével a világon először rendezték meg az eddigi leghosszabb, harmincszoros ironman-távú versenyt.

A szabályok egyszerűek voltak, egy hónapon keresztül mindennap teljesíteni kellett egy ironmant. Felfogták ezt? Minden nap egy teljes ironman-táv. Minden nap, harminc napig, egymás után, szünet nélkül, 3800 méter nyíltvizi úszás, 180 kilométer kerékpározás és egy maratoni futás. Elképzelhetetlen, hogy élő ember erre képes legyen. Már a regeneráció, a másnapra való felépülés, vagy épp feltámadás??? is valószínűtlen elvárás az emberi testtől. De nekik sikerült. Mit sikerült. Az egyik magyar, ROKOB JÓZSEF megnyerte a versenyt, SZŐNYI FERENC a második helyen végzett. A versenyben indulók alig fele tudta befejezni a viadalt. Ők ketten bebizonyították és azóta is bizonyítják, hogy mi, emberek, pontosabban a testünk és a szellemünk együtt szinte csodákra képes. Rokob József szerint még egy újabb tíz napnyi teljesítmény maradt benne.
A csoda az, ahogy testünk a fizikumunk az elménk szolgálatába képes állni
Értik? Még tíz további nap. Csoda? Varázslat? Nem. A csoda az, ahogy testünk a fizikumunk az elménk szolgálatába képes állni. A határok tehát végtelenek. Csak egy határokat nem ismerő elme, egy erős szellem és egy olyan test kell hozzá, amire vigyázunk és aminek megadjuk, ami jár neki. Önök se spóroljanak ezzel és válasszák a legjobb termékeket ehhez az utazáshoz a Naturcomfort termékcsalád kínálatából. S akkor megismerhetik, megismerhetjük saját határaink kitolhatóságát, s megtudhatjuk mekkora erő is lakozik bennünk.