A NaturComfort története

Pontosan tudjuk, ha egy ember fizikailag megfáradt, az a lelkét is megviseli. Ez a gondolat lett az alapja termékeinknek, a NaturComfort megalakulásának. Hisz kezdetektől fogva az a legfontosabb számunkra, hogy segítséget nyújtsunk mindazoknak, akik a monoton, fárasztó mindennapjaikban egy apró gondoskodásra vágynak. A termékeinket ennek szellemében alkottuk, melyekhez odafigyelésünket és törődésünket is hozzáadtuk, azért hogy ezzel is segíthessünk az embereknek, hogy kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életet élhessenek.

Szülői örökség, tapasztalat

Erika története

Rengeteg értéket hoztam otthonról, de két dolog van, ami jelentősen meghatározta, hogy mivel foglalkozom ma. A külsőnkre, egészségünkre való igényességet, és a szorgalmas munkavégzés szeretetét már a szülői házban magamra vettem.
Édesanyám parasztlány volt, heten voltak testvérek. A kemény munka nem volt számára ismeretlen, sokat dolgoztak a földeken, de egészségére és szépségére mindig ügyelt, és ez ma is így van. Tőle tanultam meg, hogy nem baj, ha a munkától kiszárad a kezünk, vagy a hideg kicsípi az arcunkat, de nem szabad, hogy elhanyagoljuk. Ha problémánk van, kezeljük azt. Ma már 78 éves, erőnlétét és igényességét azonban a fiatalabb nők is megirigyelhetik.

Édesapám – aki sajnos már nincs közöttünk – ápolt, igényes ember volt, nyitott a természetes, alternatív gyógymódokra. Férfiként sem okozott számára gondot, hogy különböző krémekkel, balzsamokkal regenerálja magát, ha elfáradt a munkában.

Én magam is végeztem fizikailag lestrapáló állómunkát, tíz évig voltam fodrász. Akkoriban mindhárom lányom kicsi gyerek volt még, a tíz-tizenkét órás munkaidő után hozzájuk szaladtam haza – és otthon kezdődött a „következő műszak”. Ezért pontosan tudom, hogy ha egy ember fizikailag meggyötört, az a lelkét is megviseli. Olyan termékeket akartam alkotni, amelyek megnyugvást, regenerálódást adnak a megfáradt szervezeteknek, és ezzel a különleges segítséggel a legőszintébb örömöt élhetem meg. Szentül hiszek abban, hogy Isten patikája a természetben van. Ezért választottam a természetes alapanyagokat termékeimhez.

Így dolgozunk

A legfontosabb a segítségnyújtás, cégünk a mai napig így működik. Nálunk nincs megszabva, hogy egy kolléga mennyi ideig beszélhet egy ügyféllel, és soha nem az a célunk, hogy termékeket tukmáljunk. Sok olyan vásárlónk van, akiknek gyakran csak arra van szüksége, hogy megoszthassa problémáit valakivel, hogy meghallgassák és pár vigasztaló szóval köszönjenek el tőle. Számunkra egyértelmű, hogy soha nem tagadjuk meg az ilyesféle segítségnyújtást. És nem csak vásárlóinkra, kollégáinkra is ugyanígy figyelünk – megértő, támogató munkahelyi közeget hoztunk létre, mert úgy hisszük, ez kell ahhoz, hogy munkatársaink a legjobbat hozhassák ki magukból.

Akkor vagyunk igazán boldogok, ha az emberek, akik használják a termékeimet, komfortosabban érzik magukat fizikailag, hiszen az közérzetükre is kihat – és a munkám legjobb része a mai napig az, ha ezt tőlük is hallhatom.

Gyógynövényeinkkel az ízületi- és izomgyulladások is kezelhetők

A Több mint testőr című televíziós magazinban még több hasznos információt találsz a termékeinkről, használatukról és azok jótékony hatásairól.

Fotó forrása: forbes.hu