Szerető gondoskodás a természet patikájából

Szerző: Naturcomfort
A legtöbb, amit megtehet szerettei testi-lelki jóllétéért

A tél közeledtével, ahogy egyre inkább hullatják leveleiket a fák, és válnak egyre szürkébbé a mindennapok, úgy értékelődik fel egy-egy kedves szó, a valódi törődés és odafigyelés, amit családtagjainknak nyújthatunk.

Szerető gondoskodás a természet patikájából
Ízületi panaszoktól mentes élet 60 felett

A mögöttünk álló másfél év szinte kivétel nélkül minden embert, időset és fiatalt egyaránt megviselt. Ezért is egyre fontosabb, hogy igenis tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, még ha csak telefonon is, de ott legyünk egymásnak. Mert néhány kedves szó már erősíti az összetartozás érzését és a családi köteléket.

Ne legyünk restek segíteni, akár a bevásárlásban, akár az ablakpucolásban, esetleg egy meleg kesztyűvel vagy bármilyen aprósággal.

A lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen, melynek szerves része lehet a szeretteink egészségéről való gondoskodás is, például tudatos megelőzéssel, immunerősítő szokások kialakításával, étrend-kiegészítőkkel, egy meleg szóval.

Különösen igaz ez az idősebbekkel, a szülőkkel, nagyszülőkkel kapcsolatban, akik óvtak, védtek minket évtizedeken át. Most rajtunk a sor, hogy valamit visszaadjunk nekik mindabból a sok szeretetből, törődésből és önzetlen gondoskodásból, amit kaptunk tőlük.

Az idősebbek gyakran nehezebben mozognak. Itt fáj, ott fáj. Mit lehet tenni?

Ma már az interneten keresztül, mindössze néhány kattintással megrendelhetőek azok a hatékony külsőleges és belsőleges készítmények, amelyek már több ezer ízületi vagy izomfájdalommal küzdő ember számára nyújtottak enyhülést az akut, illetve krónikus mozgásszervi betegségük kiegészítő kezeléseként.

Ízületi panaszokra jó szívvel ajánlom a vásárlóink egyik legnagyobb kedvencét, a tubusos és tégelyes változatban elérhető Magyar Családi Balzsamot.

A Magyar Családi Balzsam megalkotása közben kizárólag az motivált, hogy olyan, kizárólag természetes növényi hatóanyagokból álló terméket készítsünk, ami a legkülönfélébb ízületi panaszokkal, illetve egyéb mozgásszervi bántalmakkal járó fájdalommal és gyulladással szemben is hatékony segítség lehet.

Ezért esett a választásunk a népi gyógyászatban évszázadok óta ízületi, illetve izomfájdalmakra és gyulladáscsökkentésre használt természetes hatóanyagokra.

A természetes gyógyászatból jól ismert, hűsítő hatású mentát, illetve kámfort és a reumatikus panaszokra alkalmazott rozmaringot olyan gyengéd, bőrpuhító összetevőkkel egészítettünk ki, mint a sheavaj, az olívaolaj, az avokádóolaj, a kókuszolaj, illetve a szervezet ellenálló, valamint regeneráló képességét fokozó és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert aloe vera. Vagy említhetném a vadgesztenye-kivonatot is, amit már nagyanyáink is sikeresen alkalmaztak a visszeres panaszok ellen.

odaadó gondoskodás és önzetlen figyelem
A bőr egészsége is fontos

A fűtött szoba száraz levegője és a hideg időjárás is szárító hatással van a bőrre. Az előrejelzések szerint az előttünk álló tél különösen hidegnek ígérkezik. Egy kiválóan beszívódó, gyengéd, mégis erőteljes védelmet nyújtó bőrpuhító és -nyugtató kézápolóval gondoskodhatunk szüleink és nagyszüleink munkától megfáradt kezeinek megfelelő ápolásáról.

A tápláló, regeneráló és hidratáló Családi Körömvirág kenőcs gyorsan beszívódik, és nem hagy zsíros érzetet.

A Családi Körömvirág kenőcsöt több ezer ügyfelünk használja elégedetten nap mint nap, nemcsak a hideg elleni védekezésként, hanem pl. hámosításra, a bőrfoltok és a májfoltok halványítására vagy csak a körömvirág természetes bőrnyugtató hatása miatt is.

Immunrendszer-erősítés természetesen

Én azt gondolom, hogy a legtöbb, amit tehetünk a szeretteinkért, a gondoskodás és az odafigyelés. Egy pár jó szó, akár telefonon is, és a természet patikájának kincsei, amelyek úgy védik szeretteinket, mint egy pár meleg kesztyű.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az idős családtagjaink is megőrizzék egészségüket, különösen az előttünk álló, vírusokkal, baktériumokkal terhelt időszakban. Ebben segíthetünk nekik többek között az immunrendszer célzott támogatásával.

Ebben a szellemben alkottuk meg a kiemelkedő hasznosulású, lassú felszívódású és könnyen adagolható, folyékony C-vitamint, a Liposomal C Eszenciát.

A C-vitamin ráadásul nemcsak az immunerősítésben, hanem a vérszegénység és a fáradékonyság, a csontritkulás, a fogínyvérzés, a nátha, az influenza, az asztmás és az allergiás betegségek megelőzésében is szerepet játszik. Továbbá hozzájárulhat az egészséges koleszterin- és vércukorszint fenntartásához, a káros sejtek megjelenésének, illetve burjánzásának megelőzéséhez, valamint a fiatalos bőr megőrzéséhez, emellett a dohányzás okozta káros szabadgyökök felszabadulásának semlegesítéséhez.

Számos módon kimutathatjuk az idősebb családtagjaink felé a törődésünket és a szeretetünket. Mégis talán a legtöbb, amit adhatunk, az odaadó gondoskodás és az önzetlen figyelem. Mindez testet ölt a Naturcomfort termékekben is.

Termékeinkbe a szakmai tudás mellett a szívünket és a lelkünket is beletettük. Azért alkottuk meg őket, hogy használóiknak jobb közérzetet és testi-lelki felfrissülést nyújtsanak.

Ebben a szellemben ajánlom őket sok szeretettel.

Polgári Erika
a Naturcomfort Kft. tulajdonosa

Még több ajánlott blog Neked

A nehézláb-érzés, visszérrel járó panaszok megkeserítik a mindennapjait? A Mentás Lábkenőcs vadgesztenyével krém olyan összetevőket tartalmaz nagy dózisban, melyek kifejezetten a megterhelt...

Elolvasom »

A tél a téli álom és a kényeztetés évszaka, ami a hidegebb időjárás, az ünnepi élvezetek és a kevesebb testmozgás miatt nem...

Elolvasom »

A gyógygombák, több, egymástól független vizsgálati és kutatási eredmény szerint, számos kedvező élettani hatással rendelkeznek. Nem véletlen, hogy az ősi kínai gyógyászatban...

Elolvasom »