Válogass a természet patikájából! Meglátod, érdemes!

Szerző: Naturcomfort

Számos kultúrtörténeti forrás bizonyítja, hogy az emberiség évezredek óta ismeri a növények ápoló, gyógyító vagy mérgező hatását. Egy babiloni ékírásos emlék alapján tudható, hogy i.e. 3000 körül az ott élő népek már foglalkoztak kimondottan gyógyító hatású növények termesztésével. Konfucius írásaiban több, mint 40 kultúrnövény neve szerepelt. A Bibliában pedig olvasható, hogy léteztek Kínába tartó kereskedelmi útvonalak, amiken keresztül, többek közt gyógyító növényeket szállítottak. Az ókori Egyiptomban is sokféle gyógynövényt termesztettek. A természet patikájának használata tehát közel egyidős az emberi kultúrtörténettel. Akinek segítségre volt szüksége, fájdalmai voltak, az a gyógynövényeket ismerő embertársaihoz fordult segítségért, hiszen a tapasztalati út bebizonyította, hogy a természetes megoldás valóban segít. Nem mindegy azonban, hogy mit mivel kombinálunk, milyen „vivőanyagba” keverjük az értékes növényi hatóanyagokat. A NaturComfort készítményeibe csak olyan természetes anyagok kerülnek, amik mindegyike a szervezet számára jótékony tulajdonságokkal bír.

Nézzük, milyen alapanyagok teszik még intenzívebbé az illóolajok munkáját a fájdalmas területeken.

Aloe Vera
Ez a liliomfélék népes családjába tartozó évelő növény a meleg, száraz, mediterrán régiót kedveli. Régen tapasztalati úton jöttek rá, hogyha a növény levelének ragacsos, nyúlós nedvével bekenik a sebeket, égési sérüléseket, az meggyorsítja a bőr gyógyulási folyamatait. Ma már tudományosan bizonyított, hogy a növény gyulladáscsökkentő és sejtregeneráló hatású. Az aloé gél hidratáló tulajdonságai révén elősegíti a hámképződést, megszáradását követően pedig a bőrt védő réteggel látja el. Az aloé gél elősegíti a kötőszöveti rostok kialakulásához szükséges kollagén termelődését, vagyis a bőrfiatalító folyamatokat támogatja. Használják égési és fagyásos sérülések, fekély esetén, sőt egyes bőrbetegségek, mint a pikkelysömör által érintett bőrterületek nagyságát is csökkenti. Mérsékeli a gyulladás helyén kialakult duzzanatokat, bőrpírt és a fájdalmat. Egyes kutatások szerint pedig még a herpesz vírust is hatékonyan hatástalanítja.

Kókusz olaj
Nem is gondolnád, hogy a mai reform konyha egyik népszerű alapanyaga milyen jótékony hatásokkal látja el a bőröd. Rengeteg antioxidánst tartalmaz, így regenerálja a bőr sejtjeit, puhává teszi a bőrfelszínt, anélkül, hogy zsírosítaná. Gátolja az öregedési folyamatokat beindító szabad gyököket, emellett pedig jelentős a baktérium- és gombaölő hatása is. Fertőzéseket is gyógyít, mert nemcsak a szövet megújulását segíti, de védőréteget is képez a bőrön. Vírus, baktérium- és gombaölő hatású, E- és K-vitamint tartalmaz.

Avokádó olaj
Az avokádó telítetlen zsírsavakban, vagyis a „jó zsírokban” gazdag növény. Fontos vitaminok forrása, megtalálható benne a B-, C-, E- és A-vitamin. Az érett gyümölcs káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is tartalmaz. Az avokádó magas olajtartalmánál fogva kiváló bőrápoló szer, a kiszáradt bőr megmentője. Még érzékeny típusú bőrre is biztonsággal alkalmazható. Segítséget nyújt ekcémát megelőző kezelések esetén is. Jótékony hatással van az ízületi fájdalmakra, sőt, elfogyasztva csökkenti a koleszterin szintet.

Napraforgó olaj
Lehet, hogy sok háziasszonyt meglep, de a napraforgó olaja nemcsak a rántott húsnak tesz jót! Kiemelkedő E-vitamin tartalma miatt, használata már heti pár alkalommal megelőzi az öregedés jeleinek kialakulását, csökkenti a mélyebb ráncokat. Képes megóvni bőrünket a környezeti ártalmaktól, kiváló gyulladáscsökkentő, akné, napégés vagy ekcéma esetében is hatékonynak bizonyul. Olyan kíméletes, hogy még kismamák is használhatják a bőrük rugalmasságának megőrzése érdekében.

Mandulaolaj
A természet igazi ajándéka az illatos mandula olaja, hatóanyagai nyugtatják, és rugalmassá teszik a bőrt. A mandula olajban az a fantasztikus, hogy mindenki bőrtípusától függetlenül használhatja, és élvezheti intenzív hidratáló, feszesítő és bőrfiatalító hatását. Ráadásul nem allergizál, bőrbetegségek estén is támaszkodhatunk rá, nyugtatja, táplálja a kötőszövetet. Sokoldalú felhasználási lehetőségekkel bír, de kimondottan a száraz, repedezett, érzékeny bőr elsőszámú megmentője. Eredményesen kezeli a bőrviszketést, hatékony kiegészítője az ekcéma és a pikkelysömör kezelésének.

Ha mindezekre a csodás hatóanyagokra szükséged van, és szeretnéd, hogy még az ízületeid is jobban érezzék magukat, ismerd meg a Magyar Családi Balzsamot, amibe mindezen ápoló összetevők mellé, számos gyógyhatású illóolajat tettünk!

Megtalálod a természet patikájának legjavát egyetlen tégelynyi balzsamba zárva!

Még több ajánlott blog Neked

Az egészségmegőrzés, az immunrendszer védelme a család minden tagja számára kulcsfontosságú, főként most, a COVID-19 járvány miatti mozgásszegény időszakban, ami a gyermekek,...

Elolvasom »

  Napjainkban ​a mozgásszervi betegségek meglehetősen gyakran fordulnak elő, nemcsak a kor előrehaladtának köszönhetően. Az ülőmunka, a folyamatos telefon fölé görnyedés olyan...

Elolvasom »

Hol van már az a világ, hogy a kor előrehaladtával csak a görbebot vár mindenkire? A idő vasfoga nyomot hagy mindenkin, de a mai „több éve fiatal” ember már nem engedi, hogy ez uralkodjon el a mindennapjain. Igenis van arra mód, hogy átfordítsuk a monoton életstílusunkat úgy, hogy kemény munka mellett élvezzük is az életet!

Elolvasom »